Személyesen először 1980-ban találkoztam Pulai Miklóssal, amikor a Magyar Nemzeti Bankból elnökhelyettesnek jött a Tervhivatalba. A makrogazdasági folyamatok pénzügyi tervezését irányította, ezen kívül megbízást kapott az 1982-84-es gazdaságirányítási változások kidolgozására. Akkor én a Pénzügyi Főosztály keretei között működő pénzügyi osztályt vezettem. Ez volt az első munkatalálkozásunk. Utána különböző intézményekben, más-más feladat megoldása közben 20 évig voltam közvetlen munkatársa.

Amikor Pulai Miklós átkerült a Tervhivatalba, számára új volt a makrogazdasági megközelítés a pénzügyi folyamatokban. De képes volt nagyon gyorsan váltani, és rövidesen egy munkaértekezleten kijelentette: „sokat tanultam tőletek”. (Zárójelben mondom, hogy nem sok beosztott hall ilyen kijelentéseket a felettesétől.) Ez is Pulai Miklós karakterét minősíti.

Az 1982-84-es gazdaságirányítási változások előkészítésére egy külön osztály alakult, Vissi Ferenc vezetésével, de az előkészítő munkában mindnyájan részt vettünk. Csak azt emelném ki, hogy az előkészítő részanyagokban még számos a gazdaság- és társadalompolitikát, az intézményi rendszert érintő javaslat szerepelt, de Pulai Miklós vigyázott arra, hogy a javaslatok ne kapjanak erős politikai színezetet. Ő tudta, hogy akkor a rendszert még nem lehetett megváltoztatni, ezért ha ebbe az irányba megyünk el, akkor az anyag elfogadtatása is veszélybe kerül. Nagyon jól ismerte a rendszer korlátait, melyeket még munkája során sikerült jelentősen kitágítani. Az 1982-84-es javaslat keretében megszületett az új társasági törvény, ami a tulajdonviszonyok mélyreható változását készítette elő. A gazdaság további működése szempontjából ez nagyon fontos volt.

Akkor létezett a KGST országok tervhivatalai között egy olyan elnökhelyettesi szintű koordináció, tapasztalatcsere, ahol a gazdaságirányítási rendszerek ismertetése, ún. rendszerek „közelítése” volt a fő téma. Ennek előkészítése, lebonyolítása volt az én feladatom. Mondanom sem kell, hogy a magyar irányítási rendszer akkor már gyökeresen eltért a többitől, és azt semmiben sem kívántunk közelíteni. Így a fő feladat a magyar modell védelme volt. Pulai Miklós diplomáciai érzékével, humorával, sőt, személyes varázsával nagyon jó volt ezen a terepen: egy vidám fickó volt a legvidámabb barakkból.

1985-ben én átkerültem a Pénzügyminisztériumba, mint a Pénzügypolitikai Főosztály helyettes vezetője. Az itteni szakmai feladataim szorosan kapcsolódtak Pulai Miklós akkori megbízásához. Az irányításommal működő team feladata volt az adóreform szakmai koncepciójának kidolgozása, makrogazdasági és ágazati, ár-, jövedelem- és költségvetési hatásainak felmérése. Ugyanakkor Pulai Miklós vezetésével létrejött külön az Adóreform Titkárság, melyek feladata az adóreform társadalmi, szociális és gazdaságpolitikai hatásainak bemutatása volt. A titkárság az adóreformról anyagokat készített a politikai vezetés számára. Ez a munkamegosztás a mi főosztályunk és a reformtitkárság között szinte napi egyeztetést, koordinációt igényelt. Csak megjegyezni kívánom, hogy erre az óriási feladatra csupán mintegy két év állt rendelkezésre a ‘87-es bevezetés előtt. A ‘87-es adóreform egy, a gazdasági szereplőket a piac irányába elmozdító modern rendszert eredményezett, minden akkori hiányossága ellenére is.

1988-ban a kormány Nyers Rezső elnökletével életre hívta a Gazdasági Reformbizottságot. Pulai Miklós vezetésével alakult egy munkaszervezet, amely 1988-89-ben szervezte, koordinálta és összegezte a munkafolyamatot. Én tagja voltam ennek a munkaszervezetnek; több albizottságban folyt a munka, tanulmányok készültek a piacgazdaságra való áttéréshez szükséges feltételekről és a legfontosabb feladatokról. A munka összegzése, befejezése beletorkollott a ‘89-es rendszerváltásba. A testület feladata ezzel befejeződött, de az elkészült javaslatokat utána, tehát a rendszerváltást követően, sokoldalúan hasznosították az átmenet éveiben.

1989-től 2000-ig Pulai Miklóssal mindketten a Magyar Bankszövetségben dolgoztunk. 1987-ben létrejött a kétszintű bankrendszer. 1989-ben felmerült az igény, hogy a kereskedelmi bankoknak legyen saját érdekképviseletre. Az akkor működő 22 pénzintézet 1989 februárjában létrehozta a Magyar Bankszövetséget. Az év végén ennek az új szervezetnek a döntéshozó testülete Pulai Miklóst választotta meg főtitkárnak. Banki ismeretei, az addigi egész életpályája, a személyes adottságai, mind-mind a megválasztása mellett szóltak. Pulai Miklós 10 esztendőn át volt a Magyar Bankszövetség főtitkára. Én ezalatt végig mellette dolgoztam, mint vezető közgazdász. Ez nagyon izgalmas korszak volt, szinte a nulláról indultunk, akkor alakították a jogszabályi környezetet a korszerű és biztonságos pénzintézeti tevékenységhez. Létrejöttek a banki tevékenységhez szükséges háttérintézmények, zajlott a hitel- és bankkonszolidáció, majd a bankprivatizáció. Mindezekben a munkálatokban a Magyar Bankszövetségnek az érdekképviseleten messze túlmutató, aktív szerepe volt. Érdemi részt vállaltunk a fontos törvények előkészítésében, részt vettünk az előkészítő bizottságok munkájában. Pulai Miklós tevékenységének, munkájának, szemléletének köszönhetően megteremtődött a szervezet presztízse és elfogadottsága. Ő lett a „bankárok nagy öregje”. Ez a 10 év – véleményem szerint – a Magyar Bankszövetség aranykora volt.

Szerettem vele dolgozni. Ha a közös munkát egy mondatban kellene összefoglalni, akkor ez a kölcsönös szakmai és emberi bizalom lenne. Bővebben: ő nem volt „one man showman”, hanem kiváló csapatépítő volt. Veleszületett nyitottsága, közvetlensége megteremtette a környezetében a munkát elősegítő felszabadult, fesztelen légkört. 20 év során vele kapcsolatban nagyon ritkán hangzott el az a szó, hogy „főnök”. Kolléga volt. Idővel a fiatalabb munkatársak a háta mögött „atyus”-nak becézték. A Magyar Bankszövetségi főtitkári búcsúztatásakor Miklós olyan kupát kapott a munkatársaitól, amelynek felirata „A legjobb csapatkapitány” volt.

Akinek meggyőződött a jó képességeiről, tudásáról, annak rendkívül nagy önállóságot biztosított a munkában. Ez nagyon nagy pozitívum volt. Persze voltak szakmai viták, időnként vehemensen, szenvedélyesen védte az álláspontját, de szakmailag megalapozott érvekkel mindig meg lehetett győzni, ebben nagyon rugalmas volt. A vezetői, irányítási munkában sokat segítette az a tulajdonsága, hogy nagyon gyorsan átlátta egy javaslat lényegét anélkül, hogy elmerült volna annak részleteiben – én így is emlegettem: a lényeglátó.

Kettőnk emberi kapcsolata baráti volt. Családilag – néhány ritka alkalomtól eltekintve – nem jártunk össze, mert így alakultak a családi körülményei. Viszont sok szabadidőt töltöttünk Pulai Miklóssal együtt a közös ismerősök, kollégák társaságában. Ott rendszerint ő volt a társaság szíve, középpontja, a legtöbb sztorit, anekdotát tőle hallottuk. Minden fontosabb családi eseményről személyesen tudtam. Az első, majd a második feleségének a betegsége, ápolása, mindkét feleség halála... Unokák, dédunokák, a második házasság, az élete egyedül – azt már csak telefonon. Ő örök optimista volt. Nagyon sok megpróbáltatás jutott neki a személyes, családi életben, de a sok átélt személyes tragédia és próbatétel ellenére ő mindenben a pozitívumot kereste és meg is találta. Csodáltam természetének ezt a kivételes vonását. Nem csak jó mesélő, de türelmes meghallgató is volt, ennek köszönhető, hogy nagyon sok ember – és nem csak szakmabeli – azért kereste fel Pulai Miklóst, hogy elmondja neki a problémáit.

A humánum szerves része volt a természetének. Több, mint 10 évig nem engedte kórházban elhelyezni súlyosan beteg első feleségét, hanem gondoskodott az otthoni ápolásáról, ami nem volt egyszerű. Számos magánbeszélgetésünkben természetesen szóba került a gyermek- és fiatalkora, meg a családja. Elsőgenerációs értelmiségi volt. Sokoldalú lexikális tudást, műveltséget, idegen nyelvek ismeretét nem hozta otthonról, de nagyon büszke volt szüleire, munkás származásukra. Innen, a szülői házból hozta a baloldali meggyőződését, ami egy életen át megmaradt, ő ezt nem cserélte másra, a rendszerváltás után sem. Szenvedélyes könyvvásárló és olvasó volt, szerteágazó érdeklődési körrel. Akkor is olvasott, amikor már rossz volt a szeme és sokdioptriás szemüveget viselt. Már 90 éves is elmúlt, amikor telefonon mesélte nekem, mit olvas, és ajánlotta, hogy milyen könyvet érdemes elolvasni. Soha nem felejtette el, hogy honnan jött. Nála sem az életvitelében, sem fogyasztói szokásaiban nem alakultak ki úri allűrök – szerényen, sőt, puritán módon élt. Második feleségével a Rózsadombról átköltözött egy angyalföldi panellakásba. Az életkedve, az életszeretete példa nélküli volt. Halála előtt, 94 évesen is arról beszélt, hogy megígérte a 104 évet élt mamájának, hogy ő is eléri ezt az életkort. Ez sajnos nem sikerült. Számomra abszurdnak tűnik vele kapcsolatosan kimondani azt a szót, hogy halál. Úgy érzem, mintha most is élne.

Nem az én tisztem minősíteni őt. Véleményem az, hogy élvonalbeli reformközgazdász volt. Nem a radikális, hanem a reális fajtából. Nem véletlen, hogy az egymást követő szocialista reformhullámok során előkészítői, vezetői vagy irányító pozícióban mindig ott találjuk Pulai Miklóst. Nyitott volt az újra. Szakmailag felkészült, kitűnő emberi adottságokkal. Képes volt meglátni a változások lényegét, megszervezni, kidolgozni, irányítani a munkát, a különböző feladatok megoldását. Élettapasztalata és betöltött pozíciói miatt ő mindvégig realista maradt, mert ismerte a környezetét és az akkori korlátokat. A neve összefonódott a magyarországi szocialista reformtörekvésekkel. (Bakonyi János interjúja alapján)