A Pulai Miklós Baráti Társaság (PMBT) a létrejöttét – sokakat talán meglepőnek tűnő módon – a rendszerváltást követő privatizációnak, valamint a kisvállalkozások akkortájt gazdaságpolitikai szempontból fontossá vált finanszírozásának köszönhette.
Az 1990 májusában megalakult kormány a privatizációt a gazdasági rendszerváltozás egyik legfontosabb eszközének tekintette. Számos nagyvállalatot sikerült rövid időn belül külföldi befektetőknek eladni. A főként kiskereskedelmi, javító, karbantartó, szolgáltató, valamint az ipari kis- és középcégek privatizációja iránt azonban a külföldi befektetők érdeklődése meglehetősen mérsékelt volt. Ezért a kormány kedvezményes fizetési feltételek meghirdetésével a hazai befektetőket kívánta helyzetbe hozni, ők viszont a tulajdonszerzéshez nem rendelkeztek elegendő saját erővel. Emiatt a kormányzat nagy reményeket fűzött a különféle keresletélénkítő, fizetést könnyítő technikák, ezen belül az olyan kedvezményes hitelkonstrukciók bevezetéséhez, mint például az egzisztencia-hitel (E-hitel).
1990 szeptemberében a kormány bejelentette az állami tulajdonú cégek magánosítását elősegítő pénzügyi konstrukció elindításának a szándékát. Az előkészítésre azonban kevés idő jutott; a sietséget vélhetően – a szeptember végi önkormányzati választásokra tekintettel – politikai megfontolások is motiválhatták. A médiában viszont folyamatosan hirdették az Egzisztencia Alapot, amelyet 28-35%-os infláció közepette 7%-os kamattal lehetett volna igénybe venni, ezért sokan érdeklődtek e lehetőség iránt a kereskedelmi bankokban. Az Egzisztencia Alapról szóló kormányrendelet azonban csak 1990. november 27-én jelent meg.
A részletekbe menő szakmai egyeztetés nélkül megszületett kormányrendeletben azonban számos tisztázatlan kérdés maradt. De a bankok sem voltak felkészülve erre a speciális finanszírozásra: hiányzott az eljárási rend, nem volt megfelelő informatikai háttér, s a hitelezést végző munkatársak sem voltak felkészítve. A bizonytalanságok miatt nem indult be a hitelezés, s az amúgy is alultőkésített kereskedelmi bankok sem vállalták ennek a kockázatait, hanem inkább kivártak. Már csak azért is, mert a gazdaság széles körű privatizálásának időszakában a hitelezés különösen kockázatos feladatnak tűnt, hiszen a privatizálandó vállalkozásoknak nem látszott a jövője, az új tulajdonosi felállásban pedig még nem volt múltjuk, ami segíthette volna a hitelkérelmek elbírálását. Ezen valamelyest segített az, hogy a kormányzati szervek, az MNB, a kereskedelmi bankok, valamint az érdekképviseletek közösen vállaltak szerepet a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak (MVA) 1990-ben történt létrehozásában, amelyet az Európai Közösségek Bizottsága rögvest a PHARE kis-és középvállalkozás-fejlesztési programjainak a végrehajtó ügynökségének jelölt ki. Az MVA, aminek a létrejöttében a Bankszövetség, s személy szerint Pulai Miklós sokat bábáskodott, olyan szervezeti és jogi keretet teremtett, továbbá olyan kapcsolati rendszert hozott létre az alapítók körében, ami aztán komoly segítséget jelentett a kisvállalkozások addig egyhelyben toporgó finanszírozásának a beindításában.
Minderre tekintettel olyan kormányzati döntés született, hogy a Pénzügyminisztérium mielőbb kezdjen egyeztetést az érintett szervezetekkel a működőképes „egzisztencia-hitel” részleteinek kidolgozása és a hitelezés megindítása érdekében. Ennek koordinálására a PM Pénzügyi Szabályozók Főosztályát jelölték ki. Az egyeztetések állandó résztvevői a PM mellett az MNB, az ÁVÜ és a Magyar Bankszövetség szakértői voltak.
A szakmai konzultációkat a PM részéről többnyire Hegedüs Éva vezette, melyeken a Bankszövetség részéről a tagbankok által delegált 10-16 fős szakértői csapat vett részt Pulai Miklóssal irányításával. Mindkettőjük személye szerencsés választásnak bizonyult, mert jó érzékük volt a nézeteltérések elsimításához és működőképes kompromisszumok eléréséhez.
A bankok érdekeltségét a hivatalos felkérés mellett az motiválta, hogy az állam által kezdeményezett speciális hitelkonstrukció révén új ügyfélkört alakíthatnak ki, továbbá a hitelfelvétel várható nagyságrendje miatt komolyan vehető üzleti lehetőségre is számíthattak. A szakértőik részvétele azt az előnyt is jelentette a bankok számára, hogy első kézből juthattak információhoz a várható új jogszabályokról és pénzügyi konstrukcióról. A PM számára pedig azért volt kedvező az egyeztetésnek ez a formája, mert így várható volt, hogy a közösen kidolgozott jogszabály és a hozzá kapcsolódó eljárási rend a gyakorlatban is működőképes lesz, emellett a részt vevő államigazgatáson kívüli szakértők munkája nem terhelte a PM kiadásait.
Az egyeztetések több héten át zajlottak a PM épületében; többnyire délután 4 órakor kezdődtek és a késő esti órákig tartottak. Az értekezletek után a banki szakértők egy része együtt maradt és betért a József nádor térhez közeli valamelyik étterembe vacsorázni. Ennek során nagyon jókat lehetett beszélgetni. A szót legtöbbször Pulai Miklós vitte, akit szívesen hallgattak meg, akár a közös munkáról, akár egyéb dolgokról esett szó.
A banki szakértők számára azért is volt érdekes volt a fehér asztal melletti kötetlen együttlét, mert a bankok, amelyeket képviseltek, egymásnak komoly versenytársai voltak az akkor már alakuló pénzügyi piacon, s a beszélgetések során számos olyan kérdés is terítékre kerülhetett, amelyeket a napi munka közben, hivatalosan aligha lehetett volna megtárgyalni. Ez volt az egyik fontos vonzereje – Pulai Miklós személyisége és a baráti kapcsolatok mellett – a társaság összetartásának.
Az intenzív egyeztetéseknek köszönhetően 1991. február 21-én megjelent az egzisztencia-hitelről és a részletfizetési kedvezményről szóló új kormányrendelet, majd röviddel ezután a hitelezés is beindult. Az ezt követően állami kezdeményezésre létrejött újabb kedvezményes hitelkonstrukciók (privatizációs hitel, Start hitel, japán hitel, MRP stb.) kialakítása már a bejáratott egyeztetési eljárás szerint történt.
Mivel az informális beszélgetések nagyon hasznosnak bizonyultak, ezért a konzultációkon részt vevő banki szakértők közül többen is fölvetették, hogy a továbbiakban is rendszeresen szervezzenek ilyen összejöveteleket. Bakonyi János és Pákozdi Éva vállalták, hogy két-három havonta megszervezik a találkozókat, amelyekre az első időkben az MNB Nánási úti klubházában, a pasaréti Pénzügyőr sportpálya klubépületében, a Konzumbankban vagy a Mátyás utcai pénzügyőr klubban került sor. Az asztaltársaságnak a kezdetektől fogva Pulai Miklós volt a középpontja, akit valamennyien szerettek és tiszteltek, nem csupán a Bankszövetségben betöltött főtitkári funkciója vagy korábban az államigazgatásban és a Magyar Nemzeti Bankban vezetőként végzett több évtizedes munkája, hanem a szakmai tudása és kivételes emberi tulajdonságai miatt is. Ezért a társaság Pulai Miklós hozzájárulásával a Pulai Miklós Baráti Társaság (PMBT) nevet vette fel.
Hamarosan felmerült annak gondolata is, hogy az összeszokott asztalársaság alakuljon át egyesületté. E jogi formának a kötöttségei és adminisztratív kötelezettségei miatt azonban ezt az ötletet végül elvetették, ám abban mindenki egyetértett, hogy a társaság nevet adjon magának. A társaság megmaradt laza szerveződésnek: nem volt tagdíj, nem volt költségvetés, nem voltak reszortosok, nem készültek beszámolók és emlékeztetők. Az egyes összejöveteleken a 76 főre gyarapodott tagságból általában 30-50 ember vett részt. A találkozók sorában minden évben különleges alkalomnak számított Pulai Miklósnak a felköszöntése a novemberi születésnapja és a decemberi névnapja alkalmából.
A későbbiekben színesítette a PMBT találkozóit, hogy a szervezők egy-egy közismert személyiséget is meghívtak „vacsoravendégnek” egy kötetlen baráti beszélgetésre. Voltak közöttük tekintélyes közgazdák, pénzügyi szakemberek, jogászok, de ismert művészek és már nem aktív politikusok is, akikkel öröm volt találkozni és beszélgetni. A vendégek egy része Pulai Miklós javaslatára kaptak meghívást, de voltak közöttük olyan érdekes személyiségek is, akik az egyes résztvevők baráti vagy munkahelyi ismeretségi körébe tartoztak.
A 2010-es években a PMBT összejövetelei megritkultak. Ennek az volt az oka, hogy a társaság tagjai a kezdetek óta eltelt két évtized során szakmailag elsodródtak egymástól, és egyre többen vonultak nyugdíjba. Közben a PMBT szervezése és kapcsolattartása a Facebookra helyeződött át, aminek köszönhetően a tagság folyamatosan új jelentkezőkkel gyarapodott, ám ez a találkozókon megjelenők létszámában egyre kevésbé tükröződött. Az utolsó években előfordult, hogy egy-egy összejövetelen már csak nyolc-kilenc fő jelent meg. Ezért évente már csak egy találkozó lett szervezve, mégpedig Pulai Miklós felköszöntésére a születés- és névnapja alkalmából. Az utolsó ilyen alkalom 2019. december 3-án volt a Kaltenberg étteremben, ahol a jelenlévők örömére Pulai Miklós vidáman és szenvedélyesen énekelt magyar nótákat, tanúsítva, hogy szelleme, derűje és temperamentuma nem kopott meg 94 éves korára sem. Bizonykodva hangoztatta: „Igyekezzetek, mert én itt leszek a 100. születésnapomon, de elvárom, hogy Ti is itt legyetek!”
A sors azonban könyörtelen volt: a halál tavaly váratlanul ragadta el Pulai Miklóst. A társaság e honlap és a kötet megjelentetésével kíván tisztelegni névadójának az emlékezete előtt.
