Az MKT Közgazdász Életműdíjával kitüntetett, tavaly elhunyt Pulai Miklós emlékére jelentetett meg kötetet 2021 végén - a Pulai Miklós Baráti Társasággal együttműködve - a Magyar Közgazdasági Társaság. A könyvben Germuska Pál történész (Magyar Nemzeti Levéltár), valamint Kovács Levente és Müller János (Bankszövetség) egy-egy tanulmánya, továbbá pálya- és kortársak, barátok személyes visszaemlékezései lesznek olvashatók a Magyar Nemzeti Bank korábbi első elnökhelyetteséről, a Bankszövetség legendás főtitkáráról. A kötetet 2021. december 7-én, kedden  egy online szakmai rendezvény keretében mutatta be az MKT. 

A könyvbemutató nézőit Sz. Pákozdi Éva, a Pulai Miklós Baráti Társaság egyik vezetője köszönti, majd Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, az MKT Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályának alelnöke és Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsadója tart előadást Pulai Miklós szerepéről a modern hazai bankrendszer kialakításában. A könyvet magát a szerkesztő, Halm Tamás, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, az MKT elnökségi tagja mutatja be. Felkért hozzászóló Germuska Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese volt.

A könyvbemutató visszahallgatható az MKT podcast-csatornáján:

A Pulai Miklós: a reformer, az érdekképviselő, az ember című kötet pdf formátumban
az alábbi gombra kattintva ingyenesen letölthető:

A kötet megjelenését a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
és a Magyar Nemzeti Bank támogatta.

Az MKT Közgazdász Életműdíjával kitüntetett, tavaly elhunyt Pulai Miklósra emlékezett egy online konferenciával 2021. április 21-én, szerdán a Magyar Közgazdasági Társaság és a Pulai Miklós Baráti Társaság.

A résztvevőket Hegedüs Éva, az MKT-főtitkára, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja köszöntötte. A konferencia két bevezető előadását Germuska Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese és Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke tartotta, majd Asztalos László György egyetemi magántanár, az Állami Biztosításfelügyelet korábbi vezetője, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának volt elnökhelyettese vezetésével Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, az MKT alelnöke; Botos Katalin bankügyekért felelős, korábbi tárca nélküli miniszter és Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke beszélgettek Pulai Miklós szerepéről a hazai pénz- és tőkepiacok kialakításában és megszilárdításában.

A konferencia előadásai és a kerekasztal-beszélgetés is meghallgatható a Magyar Közgazdasági Társaság podcast-csatornáján:

Kapcsolódó dokumentumok:
A felelős államhivatalnok arca – Pulai Miklós és a magyar gazdaságpolitika. Germuska Pál előadása (pdf)

A Nemzeti Bank bérelt szmokingot Miklósnak és nekem...

Az egyetem befejezése után léptem be a Nemzeti Bankba 1967-ben, s nem sokkal később a Fekete-csapatba, azaz a Fekete János által vezetett devizagazdálkodással foglalkozó területre, ott is a nemzetközi főosztályra. Természetesen Pulai Miklóssal egyáltalán nem kerültem kapcsolatba, csak láttam a névtáblán, hogy ő az MNB első elnökhelyettese.

Az MNB-nek több, talán három-vagy négy elnökhelyettese volt, Miklós volt az első, mint rangidős. Nemcsak László Andor elnök általános helyettesítését látta el, a hitelpolitikai szakterület is hozzá tartozott. A bank fiatal munkatársai számára az ő személye azért volt rendkívül fontos, mert a lakásvásárláshoz adható vállalati, azaz nemzeti banki kamatmentes kölcsönök ügyében az MNB lakásbizottsága döntött, s ennek ő volt az elnöke.

Soltész Anikó (S. A.): 2008-ban, hét ülésben, 180 oldalas interjút készítettél Pulai Miklóssal, az Oral History Archivum számára. Ismerted Miklóst korábban? Volt személyes előzménye az interjúnak?

Voszka Éva (V. É.): Az interjú előtt nem volt munkakapcsolatom Miklóssal. Nem ismertem személyesen, de korosztályom más tagjaival együtt ismertük, mint közszereplőt, és tudtuk, mit tett a különféle reformügyekben. Amit tudok róla, azt az életút interjúból tudom.

S. A.: Ő tudta, hogy kivel osztja meg a történetét?

V. É.: Igen. A ’70-80-as években a PM Pénzügykutatási Intézetében dolgoztunk. Ahogy mi ismertük őt, ő is figyelemmel kísérte az „ifjak” próbálkozásait. Az interjúban hosszan beszélt például a
Fordulat és Reformról. Szerinte az inkább politikai dokumentum volt, és abból a szempontból volt fontos, hogy összekötötte a gazdasági és politikai átalakulást. Viszont amit szükséges reformként javasolt, azt ők különféle minisztériumi előterjesztésekben már pedzegették. A Fordulat és Reformnak ő az újszerűségét vitatta, feltehetően joggal. A szerzőket ismerte és elismerte: amikor a kétszintű bankrendszer létrejött, Bokrossal és Surányival együtt dolgoztak és jól kijöttek egymással.

Az egyetlen vagány az államigazgatás vezetői között

Igen, Pulai Miklós vagány volt az én szememben. Meg egyfajta barátság is formálódott közöttünk azután, hogy nagyjából egy időben kerültünk a tervhivatalba. Ő elnökhelyettes lett, és a közvetlen főnököm volt mintegy négy évig.

Az akkori politikai hagyományoknak megfelelően, egy nem kívánatos esemény bekövetkeztekor egyes állami vezetőket leváltottak, vagy cseréltek. Ők voltak az informális bűnbakok. Ez történt az 1979-es nyári áremelések miatt az Országos Tervhivatalban is 1980-ban. Huszár István OT elnököt Faluvégi Lajos váltotta, és Horváth László egyik OT elnökhelyettesnek is mennie kellett. Ezt az elnökhelyettesi posztot kapta Miklós. Nem sokkal azután, hogy hivatalába lépett, hívott telefonon, hogy beszéljünk, mondta, hogy tud a kezdeményezésről, miszerint legyen az OT-ban egy kimondottan csak a gazdaságirányítással foglalkozó részleg, neki is tetszik az ötlet, és persze Falunak is (azaz Faluvégi Lajosnak). Ennek az új osztálynak lettem a vezetője.

Pulai Miklós harcai

Kétszer búcsúztam el Pulai Miklóstól. Amikor 1980-ban elhagyta akkori munkahelyemet, a Magyar Nemzeti Bankot, szerencsére csak időlegesen kellett elszakadnom tőle, hiszen nem sokkal később, másutt, másként találkozhattam vele. A második, a végső búcsú fájdalmasabb volt, bár akkor meg az vigasztalhatott, hogy hosszú és teljes életet élt, amivel tekintélyes, gazdag életművet hagyott hátra, nem beszélve az őt szerető és tisztelő emberek sokaságáról.

A Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese volt, amikor 1975 őszén, friss végzősként beléptem a Bácskai Tamás vezette Közgazdasági Főosztályra. Bár a terület az ő fennhatósága alá tartozott, akkoriban még csupán hírből ismertem. Hallottam ’56-os fellépéséről a Pénzügyminisztérium forradalmi bizottságában, aminek levét aztán évekig itta: miniszterhelyettesből OTP-előadóvá fokozták le. A politikacsinálás világába az 1968-as reform hozta vissza: ekkor lett az MNB első elnökhelyettese. Becsültem azért, mert – sokakkal ellentétben – volt benne annyi kitartás, hogy az 1972-es visszarendeződés után is reformer maradjon. Később közelebbről is láthattam, amint ennek tanúbizonyságát adta. 1978-ban, amikor a külső egyensúly rohamos romlása az addig folytatott gazdaságpolitika felüvizsgálatát tette szükségessé, Pulai Miklós azon kevesek közé tartozott, akik ezt felismerve, harcosan kiállt a fordulat mellett. Ezt nemcsak szavakban, hanem az MNB hitelpolitikájában is igyekezett érvényre juttatni; például a dollár relációjú export kedvezményezésében a forgóeszköz-hitelezés során.

Tömpe István: Utólag sem találkoztam olyannal, aki Miklósról egy rossz szót tudott vagy akart volna mondani. Pedig 1968-tól nagyon sokáig a felső vezetés tagja volt. És ha csak a nekrológokat olvasom, ilyen széles spektrumból dicséreteket még nem hallottam. Lengyel László és Matolcsy György ma antipólusok. Nyilvánvaló, Miklóst legkiválóbb tulajdonsága között ott az optimizmus és a szerethetőség; valahogy mindig ezt sugározta ki magából. Mindez az összes róla készült interjúból is kiderült. Patai Mihály például elmesélte, hogy egyszer alaposan letolta, de valahogy az egész mégis szeretetteljes, önbizalmat erősítő emlékként maradt meg benne. Volt benne egy olyan kisugárzás, ami sokakból hiányzott.

A régmúltban külföldön többször találkoztam Bácskai Tamással, Miklós jó barátjával, aki sokféle módon volt másféle ember. Bácskai Tamás, Miklós egyik legrégebbi barátja lenyűgözően okos ember volt, sziporkázott. Mindig valahogy arra emlékeztette hallgatóságát, hogy nem annyira művelt, nem tudja hat nyelven előadni ezt meg azt az idézetet, de a végén mégis olyan érzésed maradt, hogy jót beszélgettél, sokat tanultál, de még sokkal többet kellene tanulni. Miklóssal beszélgetve viszont az embernek mindig az volt az érzése, hogy megint gazdagodott valamivel. Érzelmileg, elsősorban.

Marjai Józsefről, Kapolyi Lászlóról és másokról is esett szó, akkor hát egészen röviden elmondom, hogyan kerültem az NGKT nevű helyre. A KGST országokban volt ilyesfajta együttműködési szervezet, amit rendesen egy miniszterelnök-helyettes felügyelt. Összejöttek, megbeszélték, mi mindent cserélnek ki, ehhez gyártottak árakat, nálunk is így ment hosszú évtizedeken keresztül. Egészen addig, amíg be nem lépett a szereplők közé Marjai József. Az ő fellépésével változott meg nagyon a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága és a titkárság is (NGKT). Marjai Józseffel új korszak kezdődött. Abban a világban óriási volt a hitelfelvételi hajlam, de az eladósodás veszélyei már világosan látszottak. Az akkori pártvezetés ‘83-’84 körül már lényegében szakított azzal a sikertelen elképzeléssel, hogy fölvesszük a pénzt, csodálatos elképzeléseink vannak, beruháznak, és akkor abból hatalmas nagy konvertibilis többletek lesznek. Csak hát az adósságállomány refinanszírozása is egyre nagyobb erőfeszítéseket követelt meg. A pénzügyi egyensúlyt csakis politikai küzdelmek árán lehetett kezelni, de ennek ellenére folytatódott az eladósodás. Kádár János kedvelte, hogy Marjai József kézi irányítással próbálja rendbe tenni a gazdaságot. Marjai Józsefet sokra tartottam, roppant nehéz ember, elkötelezett harcos volt, imádott konfliktusokba keveredni. Az egyik állandó konfliktusforrás a rövidtávú irányításért felelős Gazdasági Bizottság (Marjai) és az Állami Tervbizottság és elnöke, Faluvégi Lajos között alakult ki. Pulai Miklós nagyjából az egész időszakban az OT elnökhelyetteseként dolgozott. Néha Tímár Mátyás is célkeresztre került, Kapolyi László ipari miniszter pedig a gazdasági bizottsági üléseken a pofozóbábu szerepét töltötte be.

– Terták Eleméréknél ülünk. Kedves felesége a távolból figyel bennünket, mint egy fehér vitorla. Bocsánat, nem figyel, hanem dolgozik. Ez önmagában egy rendkívül hasznos dolog. Mi addig, amíg az Ildikó dolgozik, addig mi itten fecsegünk az emlékekről. Akkor most beszéljünk egy pár szót arról, hogy hogy ismerkedtél meg, mit csináltál, Neked rengeteg kapcsolódási pontod van.

Terták Elemér (T. E.): Többször is volt, de az első találkozásunk az meglehetősen véletlen volt. Én a Pénzügyminisztériumból 1980-ban átszegődtem az OT-hez, ahová Kunos Péter csábított. Akkor a nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó Kővári Laci bácsi-féle főosztályra kerültem, ahol a tőkés ügyeknek akkor jött létre egy ilyen osztály, ami ezekkel a dolgokkal foglalkozott. De még ez se lett volna ok arra, hogy megismerkedjek vele, mert egy egészen más elnökhelyetteshez tartozott ez a terület. Aztán eljött a nemzetközi pénzügyi intézményekhez való csatlakozás időpontja, és a Miklóst kiszemelték arra, hogy ő legyen Magyarország világbanki kormányzója, a helyettese pedig Melega Tibor lett.

Miklóst 1980-ban ismertem meg nyugodt, a munkában hozzáértést megkövetelő és azt értékelő, jó humorú vezetőként. A munkát főképp azzal a módszerrel irányította, hogy kérdezett és kérdezett, majd visszatért a korábbi válaszokra.

1979-ben a magánvállalkozások részére nagyobb mozgásteret engedő párthatározatot hoztak, melyek kormányzati megvalósításával Miklóst bízták meg. A munka kezdetén gondot jelentett a Pénzügyminisztériumi képviselet lassúsága, akadékoskodása. Medgyessy Péter pénzügyminisztériumi főosztályvezető Kollarik István osztályvezetővel együtt magához hivatott, és azt mondta, hogy egy szép munkát bíz ránk, az új szervezeti formákra szabott adózási rendszer kidolgozását. Ez volt az első szakmai munka, amelyben Miklóssal együtt dolgozhattam.

Öröm volt értelmes témáról értelmes emberekkel vitázni, érveket ütköztetni, kompromisszumos megoldásokat találni. A munkában résztvevőknek a szűk szakmain túlmutató kérdésekben is javaslatokat kellett tenni, például, hogy hány foglalkoztatott lehessen egy-egy szervezeti formában. Ilyen kérdés volt az is, hogy melyik érdekképviselet alá kerüljenek besorolásra (OKISZ, SZÖVOSZ, IPOSZ).