A Nemzeti Bank bérelt szmokingot Miklósnak és nekem...

Az egyetem befejezése után léptem be a Nemzeti Bankba 1967-ben, s nem sokkal később a Fekete-csapatba, azaz a Fekete János által vezetett devizagazdálkodással foglalkozó területre, ott is a nemzetközi főosztályra. Természetesen Pulai Miklóssal egyáltalán nem kerültem kapcsolatba, csak láttam a névtáblán, hogy ő az MNB első elnökhelyettese.

Az MNB-nek több, talán három-vagy négy elnökhelyettese volt, Miklós volt az első, mint rangidős. Nemcsak László Andor elnök általános helyettesítését látta el, a hitelpolitikai szakterület is hozzá tartozott. A bank fiatal munkatársai számára az ő személye azért volt rendkívül fontos, mert a lakásvásárláshoz adható vállalati, azaz nemzeti banki kamatmentes kölcsönök ügyében az MNB lakásbizottsága döntött, s ennek ő volt az elnöke.

Miklós a bank munkatársai körében nagyon népszerű volt. Rendkívül közvetlen volt, mai szemmel talán meglepően hangzik, de mindenkivel tegeződött, még a gépkocsivezetővel és a kézbesítővel is. Ennek ellenére a bankban talán neki volt a legnagyobb tekintélye. Ami azt is jelzi, hogy nem a magázodás teremti meg a tekintélyt, hanem a viselkedés és a szakmai tudás.

Amikor fiatal házasként, gyerekkel, lakástámogatási kölcsönt kértem 1973-ban, akkor kerültem vele először közvetlen kapcsolatba. Rendkívül barátságosan fogadott, természetesen tegeződve beszélgettünk, és ami a legfontosabb: segítségével megkaptam a kamatmentes lakáskölcsönt. Ezt a segítőkészséget nagyon sok fiatal munkatárs ugyanígy megtapasztalhatta, amikor lakástámogatást kért.

Ami a szakmai kapcsolatunkat illeti, az 1974-hez, az MNB 50. évfordulójához köthető. A világ minden tájáról jöttek a bankvezérek, s ők az MNB vezetőivel tárgyaltak, konzultáltak. Hivatalosan és különböző rendezvényeken. Mivel én több nyelven, angolul, oroszul is spanyolul is beszéltem, Miklós mellé osztottak be spanyol tolmácsként. Miklós a Kubai Nemzeti Bank vezetőjét a margitszigeti Grand Hotelba hívta ebédre. A Kubai Nemzeti Bank elnöke akkor Che Guevara volt, aki az ipari miniszteri posztot is vitte, de fő foglalkozása forradalmár volt. Ezért a bank alelnöke, egy igen képzett bankszakember képviselte az intézményt. Hármasban sétáltunk át a Margit-szigeten, s közben Miklós nagy ívű gazdaságpolitikai kiselőadással szórakoztatta a kubai vendéget. Na, ebből én magyarul sem értettem mindent, a spanyol szakszöveggel meg végképp nem boldogultam. Talán egy szaktolmács tudott volna fordítani, de én akkor még nagyon távol voltam ettől a tudástól.

Miklós ezt érzékelte, rám nézett, a homlokára csapott, s azt mondta: „Úristen miket beszélek itt, mondj, amit akarsz”. Ettől a pillanattól kezdve a beszélgetés a fociról, a sportról, azaz kevésbé elvont témákról folyt.

Egy évvel később is a spanyol nyelvtudásomnak köszönhettem, hogy Miklóst Spanyolországba kísérhettem. A Spanyol Nemzeti Bank ugyanis egy nagy ünnepi rendezvényre hívta meg az MNB elnökét, de Tímár Mátyás ezt a meghívást átadta Miklósnak. A meghívón jelezték, hogy alkalmi öltözékre, azaz szmokingra is szükség lesz. Így az MNB bérelt számunkra szmokingot, pontosabban megjelentünk a kijelölt szabóságon, méretet vettek és elkészültek a szmokingok, az MNB kifizette, hazaérkezésünk után pedig leadtuk azokat. Emlékszem a spanyol meghívás legemlékezetesebb eseményére: mi, a Spanyol Nemzeti Bank vendégei egy Madrid melletti város szabadtéri esti színpadán láthattuk a világhíres flamenco-táncos, Antonio Gades bemutatóját.

Amikor 1980-ban meghívták az MNB-t a Mexikói Bankárszövetség éves kongresszusára, én kísértem Miklóst erre az eseményre, s akkor már baráti viszonyban voltunk. Az időpont azért érdekes, mert az MNB-ben már elterjedt a hír, hogy Miklóst áthelyezik a Tervhivatalba, de hivatalos bejelentés híján, biztosat még senki sem tudott. A kollégák a lelkemre kötötték, hogy tudjam meg, igaz-e a hír és távozik-e az MNB-ből. A reptéri VIP-váróban kávéztunk, amikor kérdés nélkül mondta: „Gyurikám ez az utolsó utam a Nemzeti Bank képviseletében, amikor hazajövök már a Tervhivatalban folytatom”. Több se kellett nekem, kirohantam a váróból és megtelefonáltam a kollégáknak a hírt.
Miután Magyarország 1982-ben belépett a Világbankba, Miklós, mint tervhivatali elnökhelyettes, a Világbank magyarországi kormányzója lett. Az MNB-ben pedig a Fekete-csapathoz tartoztak a világbanki projektek, így aztán az MNB főosztályvezetőjeként szakmai ügyekben többször konzultáltam vele – máskor baráti beszélgetésekre hívott –, a Spenót házba, ahol a szobájából csodás kilátás nyílt a Lánchídra.

Később akkor kerültünk szoros kapcsolatba, amikor mindketten tagjai lettünk egy kuratóriumnak. Miklós, mint a Bankszövetség főtitkára, én pedig, mint a Magyar Fejlesztési Bank elnöke. Az Erős Gyula Alapítványt (Erős Gyula nemcsak neves újságíró volt, de társalapítója a Budapesti Naplónak) a névadó fia, Erős János hozta létre, s itt találkoztam rendszeresen Miklóssal. (Emőd Pál interjúja alapján)