Az 1970-es évek elején ismertem meg Pulai Miklóst, aki férjemnek Liska Tibornak egyik legjobb és legigazabb barátja volt.

Érdekesség, de talán valamit jelenthetett is, hogy Liska Tibor 1925. október 25-én, Pulai Miklós 1925. november 19-én született, mindketten a Skorpió jegyében. Mindkettőjüknek kiváló humora volt, s nehéz helyzetben is tudták az életet pozitív oldaláról szemlélni. Egy-egy példa: Tibortól híresült el az alábbi „szójáték”, az állami adóelvonásról és újraelosztásról: „fosztogatásból osztogatás”. Amikor pedig Miklóstól 2013-ban megvonták az egyik kitüntetése után járó nyugdíjpótlékot, akkor a következő szavakkal érdeklődött egy illetékesnél: „Az erkölcsi elismerésre érdemes vagyok, a hozzákapcsolt juttatásra nem?”

1948 óta folyamatosan jelen voltak egymás életében. A Közgazdaságtudományi Egyetemen ismerkedtek meg, ahová Liska nappali, Pulai esti tagozatra járt.

Az egyetemi évek után Liska Tibor a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemen volt tanársegéd, s onnan hívták 1956 nyarán a Pénzügyminisztériumba. Az árfőosztályt kellett volna kialakítania. Kérdésére, hogy mi lesz az árfőosztály feladata, már nem igen kapott választ. Ha sikerül, Ő lett volna Csikós Nagy Béla elődje. Jött október 23-a, s az utána következő napok valamelyikén megalakult a PM forradalmi bizottsága, amelybe mindkettőjüket egyhangúlag beszavazták. Tibort '57 január elsejével „a sajnálatos események miatt” a PM-ből elbocsátották, Miklósnak szerencséje volt, hogy László Andor magával vitte az OTP-be.

Tibor '69-ig igen sok helyen dolgozott, leginkább csak megbízásos szerződéssel. '63 környékén az Ipargazdasági Kutatóintézetben kapott munkaszerződést, de amikor csak lehetett, megszabadultak tőle reformgondolatai miatt. '69, tavaszára Pulai Miklós „ki tudta járni”, hogy kutatási megbízást adjon az MKKE Népgazdaságtervezési Tanszéknek és kutatási munkához pénzt is biztosítson a Magyar Nemzeti Bank. Így Máriás Antal, aki akkor a Népgazdaságtervezési tanszék egyik egyetemi tanára, majd a Gazdaságpolitikai kutatócsoport vezetője lett, az MNB kutatási pénzéből alkalmazni tudta Tibort tanácsadói státuszba. A kutatás témája: „A forint konvertibilissé tételének lehetőségei”.

1973-74-ben begyürüzött az olajválság hazánkba, romlott a politikai és a gazdasági élet. Ennek hatásárára 1974 végén Máriás Antal az Egyetem vezetésének nyomására és velük egyetértésben lemondott a Magyar Nemzeti Bank további támogatásáról, ezért Liskának 1975. március 15. után nem hosszabbították meg szerződését. Az Egyetem indoklása szerint: „az MNB nem tud és nem is akar további kutatásokat finanszírozni az Egyetemen”.

Ekkor már Pulai Miklós sem tudott mit tenni és több évre „elengedte” Liska kezét, illetve hivatalból való segítését. Viszont, mint jelentős közös múlttal és hasonló gondolkodással bíró magánemberek továbbra is tartották a kapcsolatot. Közeli barátok maradtak, egymásnak is lelki támaszai voltak, ha életük nehéz helyzetbe sodorta Őket.

Miklós azt is értékelte, hogy Tibor képes volt fejjel menni a falnak. Miklós óvatosabb és diplomatikusabb alkat volt. Jól kiegészítették egymást, mert Tibort mindig le kellett „húzni” a földre, és szerencsére Miklós ismerte munkásságát, észjárását, hogy mit gondol, és mindig vissza tudta „rángatni” a valóság talajára. De sohasem nem olyan erővel, hogy elvesse, amit gondolt. Fél szavakból értették egymást. Volt, hogy több éven keresztül nem találkoztak, de hogy mind a kettőnek ott volt a másik a gondolatában, az biztos. Bármilyen vita is volt köztük, soha nem vesztek össze, nem haragudtak meg egymásra, megmondták a véleményüket és pontot tettek az ügyre. Ők nem este találkoztak egy vendéglőben ivócimboraként, hanem napközben, általában valamelyikük munkahelyén.

Pulai Miklós 1980-ban az Országos Tervhivatal elnökhelyettese lett, helyileg a Roosevelt téri „Spenót” háznak csúfolt épületben. Mi abban az időben a Duna budai oldalán a Fő utca elején „tengettük” életünket, egy siralmasan szegényes albérletben. Hosszú ideig úgy kezdtük napjainkat, hogy átmentünk a „Spenót” házba Miklóshoz. Egy kávé mellett beszélgettünk és elmondtuk aktuális problémáinkat. Ha kellett és tudott, akkor Miklós azonnal segített, vagy közölte, ebben nem tudok segíteni. Megértettük, és a következő napokban ugyanúgy mentünk hozzá rövidebb-hosszabb beszélgetésre.

1980-tól '82-ig tartottak a „Liska-viták a Közgázon”, melyek nagyon népszerűek lettek nem csak a szakma berkeiben, de a diákok körében is. A viták sikere azonban kiverte a biztosítékot többek között az egyetemen oktató tanároknál is. Előadásaikon ugyanis nem volt mindig teljes a hallgatók létszáma, amit ezért gyakran katalógussal ellenőriztek. A vitákra, ahová a diákoknak is kellett belépőt venniük, oda meg eljártak. 1982 őszén már az Egyetem vezetését is nagyon zavarták a vitadélutánok, s azzal az indokkal szüntették meg, hogy az Egyetemet felújítják, s nem tudnak olyan előadótermet biztosítani, amely a 400-500 vagy 1.000 fős hallgatóság számára is biztonságos lenne. Ideiglenesen, a Magyar Tudományos Akadémia Várban lévő disztermében lehetett néhányat megtartani.

1983 tavaszára Liska meghívta Norman Macrae-t, a londoni The Economist c. gazdasági hetilap főszerkesztőjét Budapestre, hogy ismerje meg munkásságát, s tervezett Macrae-val nyilvános vitát is. Sem a Közgazdaságtudományi Egyetem, sem az Akadémia nem segített abban, hogy a vitadélután helyet kapjon valamelyik helyszínen. Liska Tibor megint „kénytelen” volt Pulai Miklóshoz fordulni, s az Ő közreműködésével sikerült termet biztosítani a Kereskedelmi Kamara dísztermében.

1990-as években folytatódtak a Közgazdaságtudományi Egyetemen a vitadélutánok, azok egyikén volt Liska Tibor - Pulai Miklós vita, eszmecsere is.

Liska Tibor haláláig, 1994 nyaráig tartott baráti kapcsolatuk. 1995. október 25-26-án már én szerveztem egy emlékkonferenciát, „Liska Tibor születésének 70. évfordulójára”, amin Tibor már nem lehetett jelen. Az első napon, egy dunai hajón gyűjtöttem össze barátait és ismerőseit, ahol megemlékeztünk munkásságáról. A résztvevők előtt megemlékező egyik barát természetesen Miklós volt.

Miklóssal haláláig tartottuk a kapcsolatot. Mély döbbenettel hallottam és fogadtam halálhírét 2020. áprilisában. Elment az életemből és azokéból is, akik ugyanúgy szerették, tisztelték és keresték kedves és „fajsúlyos” társaságát, mint ahogy én is.