Németh Miklós (N. M.): Úgy emlékszem, hogy Pulai Miklós valamikor ‘80-ban került át a Tervhivatalba elnökhelyettesnek az MNB-ből. Feladatkörömből adódóan én rendszeres látogatója voltam a Tervhivatal kollégiumi üléseinek, ahol az elnök, elnökhelyettesek és az illetékes főosztályvezetők vettek részt. Személyesen egy ilyen kollégiumi tanácskozáson találkoztam vele először. Az egyik ilyen ülés után vállamra tette a kezét, és azt mondja: ha van öt perced, gyere le hozzám. Fél óra múlva már a szobájában voltam, és meglepett, hogy a Tervgazdasági Intézetben írt egyik dolgozatom volt az asztalán, azt lapozgatta. Ez arról szólt, hogy miért fontos a tervezés folyamatában a különféle feltételezéseken alapuló változatok kidolgozása, és ezen belül mennyire fontos az, hogy a két elképzelhető szélsőértékre részletes program készüljön, és ha ezek megvannak, akkor onnantól kezdve bárhogy alakul az élet, már könnyebb módosítani és igazítani a dolgokat az élet változó körülményeihez. És ezt megfejeltem egy ún. cost-benefit /költség-haszon/ analízis módszertannal. Pulai Miklós ezt a dolgozatot elolvasta.

- Benne azt, hogy érdekli a fiatalabbaknak a részvétele, vagy el akar érni valamiféle eredményt azzal, hogy a munka milyen irányba menjen.

N. M.: Igen, ez így igaz. A maga szarkasztikus humorral teli módján érzékeltette velem azt, hogy őt tulajdonképpen onnan kitolták, mármint az MNB-ből. És ahogy az lenni szokott öregem – tette hozzá –, ilyenkor az embert, ha szerencséje van, fölfelé buktatják. Mert ugye a Tervhivatal elnökhelyettesének lenni előrelépést jelent a ranglétrán. Hát én most fölfelé buktam, aztán meglátjuk, hogy mit tudunk ebben – így, ezt a kifejezést használta – ebben a kócerájban kezdeni.

– De tudtatok valamit kezdeni, gondolom én.

N. M.: Ezután nagyon gyorsan peregtek az események. A vezetés az akkori szokásoknak, nagy rituáléknak, Kádár elképzeléseinek megfelelően megrázta a fát, melyen a verebek (káderek) ültek: Huszár István felmentésre kerül az OT éléről, Faluvégi Lajos lesz a Tervhivatal elnöke, Hetényi István az OT-ból átkerül a PM-be miniszternek. Engem pedig hívat Faluvégi, és közli velem, hogy mivel meghalt a pártközpont gazpol. osztályának az a munkatársa, aki a Tervhivatallal, a Pénzügyminisztériummal és az MNB-vel tartotta a napi kapcsolatot, a vezetés úgy döntött, hogy nekünk az az érdekünk, hogy te kerülj a helyére. Lehet nemet mondani, de akkor, mint párttagot úgyis átvezénylünk, mivel a javaslattal már minden érintett (OT, PM, MNB) egyetértett. Több kollégát és barátot kérdeztem a felmerült javaslatot illetően, felkerestem több elnökhelyettest, így Pulai Miklóst is, aki azt a tanácsot adta, hogy öregem, vágj bele. Nincs mese, nekünk az az érdekünk, hogy ne egy hülye üljön ott. Na, így kezdődött a dolog és én belecsöppentem az a pénzügyi válság kellős közepébe. Az IMF és a Világbanki tagfelvétel előkészítése lett az első nagy munkám, ami titokban folyt. És itt jön be a képbe második meghatározó emlékem Pulai Miklóst illetően. Azt mondta nekem, hogy hát figyelj, tudok róla, hogy mi készül, de nagyon-nagyon legyetek ott észnél, és csak egy kulcsszót mondok neked: kettős könyvelés. Fogalmam sem volt arról, mire utal, de rövid idő múltán megértettem és felfogtam figyelmeztetésének a jelentőségét. Az MNB első elnökhelyetteseként nyilván, ha nem is tételesen, részleteiben ismerte ezt a trükköt, és tudomása volt róla. Úgyhogy amikor a szűk csapat tagjaiként, titoktartás aláírása mellett elkezdtük ezt a munkát, jöttünk rá arra, hogy valójában mekkora nagy baj van. Az MNB sok-sok éven át – mint egyetlen hitelfelvevője az országnak a nemzetközi pénzpiacon – hamis adatokat közölt a hitelnyújtókkal azokban a dokumentumokban, melyeket minden magyar kötvénykibocsátás, illetve hitelfelvétel előtt az MNB-nek össze kellett állítania. Elképedve nézett ránk az MNB akkori vezetése, tehát Timár és Fekete, meg egy szűk csapat az MNB-ből, hogy honnan a francból tudunk mi arról a pártközpontban, hogy kettős könyvelés van az MNB-ben. Fekete János vezetésével egy szűk csapat jött hozzánk az MNB-ből, és prezentálták nekünk a tényleges és publikus adósság adatokat: az eltérés kb. 3,3 milliárd dollár volt. Pulai elejtett megjegyzésének köszönhetően ez végre kiderült, noha nyilvánosságra nem tudtuk akkor hozni. Ott álltunk a nagy dilemma előtt: ha nem vállaljuk fel a hazugságot (a kettős könyvelést), nem tudunk a nemzetközi szervezetekbe belépni, és akkor a lengyelországi változat jön, tehát beesik az ország a gödörbe.

– Hát, ahhoz közel volt ezzel a módszerrel. Meg az összeggel is.

N. M.: Igen. Vagyis össze kellett kacsintanunk ezekkel a kettős könyvelést végző emberekkel, és ugye Fekete bizonygatta modellekkel, számításokkal alátámasztva, hogy amennyiben ilyen meg amolyan növekedést ér el az ország a következő években, akkor hogyan tudjuk ezt a különbséget csökkenteni zéróra, vagy közelébe a zérónak. És nem kell összecsinálnunk magunkat, mert ez menni fog. Nagy kétségeink voltak, mert hiszen mi a garancia arra, hogy a magyar gazdaság olyan növekedést fog produkálni, főleg export oldalon, amiket a Fekete modellje mutatott. Hát semmi. De a két rossz közül azt választottuk, hogy mi nem esünk be a gödörbe, mint Lengyelország. Fel fogjuk magunkat vetetni a biztonságot jelentő IMF-be és Világbankba. Ez aztán rövid idő után lényegében sikerült. Tehát ezek az első emlékeim és szakmai együttműködésünk gyümölcsei Pulai Miklóssal. Úgyhogy fölvesznek bennünket, sikeres az első megállapodás, és ekkor mennyből az angyal, jön ‘84 áprilisa. Ez az a híres beszéd a KB ülésén, amikor Kádár János azt mondja, hogy: az elvtársak hagyják abba a laposkúszást, meg micsoda dolog az, hogy egy munkásember reggel elmegy a dolgozóba, 20 Ft-ot kap az asszonytól és jól végzett 8 órai munka után a 20 Ft-ból nem tud megvenni egy pakli dohányt meg meginni egy korsó sört. Úgyhogy nem folytatta Magyarország az IMF-fel és a Világbankkal az együttműködést, a következő 3 évre nem kötöttünk megállapodást emiatt a politikai hozzáállás miatt. Nagyon kiábrándultak lettünk, és pontosan láttuk, hogy ez a politikai döntés mekkora adósságnövekedést fog okozni a következő években. És itt jön be a képbe ismét Pulai Miklós, – ő lett az első kormányzója az országnak a Világbankban – aki biztatásként azt mondja nekünk: nem kell összeszarni magatokat, most egy ilyen helyzet van, próbáljuk meg bizonyítani a világnak, hogy mi ezek után is a reformok országa leszünk. Na, így jött létre a pártban az ún. Konzultatív Testület, mely egy átfogó társadalmi és gazdasági reformprogram kidolgozását tűzte zászlajára. Ennek volt köszönhető, hogy az IMF továbbra is pozitívan állt hozzánk, noha nem értették, hogy egy sikeres első megállapodás után Magyarország miért zárkózik el a folytatástól. Nos kb. másfél éves nagyon intenzív munka után a Konzultatív Testület befejezte munkáját, és jelentést kellett a munkáról írni a Politika Bizottságnak. Egy szerkesztő bizottságot küldtünk ki a javaslatok összefoglalására, amiben Pulai Miklós is benne volt. Egy hétig írták, és letettek az asztalomra egy több, mint 300 oldalnyi anyagot, tehát egy koherens, komplex reformcsomagot. Nekem jutott az a szerep, hogy a szerkesztők anyagából PB előterjesztést készítsek. Hát kérem szépen, háromszor rúgtak ki bennünket. Az egészből mindössze három javaslatot fogadott el a PB: 1. meg kell szüntetni az MNB monopóliumát és kereskedelmi bankokat kell létrehozni, 2. be kell vezetni a hozzáadott értékadózás és a személyi jövedelemadózás rendszerét. 3. a vállalatoknál un. üzemi tanácsokat kell létrehozni a demokrácia erősítése végett. Nyúlfarok a végére, ahogy akkor ezt Pulai elnevezte.

– Az mindenhova kellett a végére. Azon gondolkodom, hogy Pulai Miklósnak, aki ezt néhányszor, ha megakadt, akkor újból elindította és felvállalta. Tulajdonképpen miért volt, vagy hogyan volt neki ilyen hihetetlen politikai érzéke, hogy rendszereken, kormányokon keresztül meg tudta a második ember helyét őrizni, és ez a második ember mindig az ő állásaiban tulajdonképpen az aktív, cselekvő, előremenő ember volt?

N. M.: Figyelj, volt egy életpályája, amely során sokat látott, sokat tapasztalt. A szakmai tudását senki nem kérdőjelezte meg. És ez párosult egy olyan kommunikációs, csapatépítést erősítő magatartással, amihez az ő humora, a szarkazmusa nagyon illett, és élvezet volt vele együtt lenni, meg együtt dolgozni. Én a második PB kirúgás után, mert ugye át kellett írni, és egyre soványabb lett a javaslatcsomag, bizony nagyon el voltam keseredve, és mondtam, hogy vegyék ki a kezemből, én ezt tovább nem írom, nem farigcsálom, csinálja más. Ekkor Miklós a vállamra tette a kezét, azt mondja, gyerek – hát ugye apám lehetett volna –, ne szard össze magad, ha ezt a három dolgot elérjük, főleg az első kettőt, akkor egy új síkra tereljük ezt az egész bandát. Hidd el nekem, van értelme. Na, így lett aztán ‘87-ben kétszintű bankrendszer, személyi jövedelemadó és áfa, és az üzemi négyszög, vagy hogy hívták akkor… mint a demokrácia erősítésének nagy vívmánya. Ez lett a pluralizmusból. Az Ő lankadatlan optimizmusát, dolgokhoz való viszonyulását szerintem élettapasztalata, pályafutása alatt felhalmozott hatalmas tudása, családi indíttatása és talán gyerekkora határozta meg. Ugye, s ezt talán kevesek tudják róla, hogy Ő tizenvalahány évesen megismerkedett a szovjet táborok borzalmaival is.

– Méghozzá az apjával együtt.

N. M.: Még gyerekként. Úgyhogy én ezért hajtottam, és hogy is mondjam… hogy kapjon ez az ember elismerést. Én dolgoztam más emberekkel is, akiket korábban meghurcoltak; de amikor a világbanki és az IMF belépésért Állami Díjakat osztottak, Pulai Miklóst érdemei ellenére – a múltja miatt – „kifelejtették” a listáról. Később aztán sikerült Miklós számára egy magas kitüntetést keresztülverni és elfogadtatni a vezetéssel, és ezzel a kitüntetéssel bizonyos nyugdíjkiegészítés is járt.

– Te is megkaptad?

N. M.: Nem, a munkaérdemrend arannyal, amit én kaptam csak egy havi jutalom járt, Miklós kitüntetése az aranynál jóval magasabb volt. És kérlek szépen valamikor a 2000-es évek közepén elképedve olvasom az egyik napilapban Miklós nyílt levelét, amit, ha jól emlékszem Navracsicshoz intézett. Az akkori kormány – politikai megfontolások alapján – úgy döntött, hogy a kommunisták által osztogatott kitüntetésekhez járó nyugdíjkiegészítést meg kell szüntetni és el kell vonni ezektől az emberektől. Miklós akkor megírta, hogy hát hogyan is van ez, ki, mikor és mit csinált… Nem a pénz számít, írta levelében, azt kibírom, de a bánásmód és az érvelés elfogadhatatlan számomra. Nem pontos az idézet, de levelének lényege ez volt. Engem ez azért érintett nagyon érzékenyen, mert Kárpáti Feri bácsitól, aki nálam a kormányban honvédelmi miniszer volt, és hasonló kitüntetést és nyugdíjkiegészítést kapott, és aki ekkor már halálos ágyából már felkeni sem tudott, szintén megvonták a havi 3500 forintot. Egyszerre ért ez a két információ hozzám, és mondom, megpróbálok valamit tenni az ügyben és felemeltem a telefont. Hát, Júlia, vissza se hívtak. Hogy pont a Pulai Mikivel, aki ott volt a málenkij robotba… ezt megcsinálják. Ezzel együtt soha nem veszítette el humorérzékét, optimista hozzáállását. Pulai Miklósnak és a sok-sok hasonló mentalitású embernek volt köszönhető, hogy ‘89-’90-ben ez az ország békésen tudott rendszert váltani. (Tardos Júlia interjúja)