– Hogyan ismerted meg Miklóst, milyen élményeid vannak?

Erdei Tamás (E. T.): A bankrendszer reformja 1986-ban volt, erre határozottan emlékszem. Ő akkor talán még a Tervhivatalban dolgozott. ‘88-’89-ben jött át főtitkárnak Miklós a Bankszövetséghez. Én akkor ismertem meg a Miklóst közelebbről, amikor a Bankszövetségben dolgozott főtitkárként. Miklós gyakorlatilag szinte a Bankszövetség megalakulásának az első perceitől kezdve ott volt, és rögvest átült a másik oldalra, addig ugyanis egy kis időt leszámítva mindig a szabályzói és hatósági oldalon dolgozott, hiszen korábban a Pénzügyminisztériumban, a Nemzeti Bankban és a Tervhivatalban dolgozott, az OTP-nél csak rövidebb ideig volt. Átjött tehát a bankszektorba a Bankszövetséghez, ahol akkortájt a legizgalmasabb időszakot éltük át, s ő nagyon-nagyon sokat segített az alapoknak a lerakásában az egész bankrendszer kétszintűvé válása után.

– Milyen volt vele együtt dolgozni?

E. T.: Isteni! Remek volt Miklóssal együtt dolgozni. Egyrészt egy nagyon gyorsan reagáló, nagyon jó átlátóképességgel rendelkező ember volt, aki szakmailag nagyon felkészült volt. Abszolút jó tárgyalókészséggel rendelkezett; a tárgyalásokat a humorával és az empatikus képességével mindig úgy tudta vezetni, hogy a végén azért mindig az jött ki, amit ő szeretett volna elérni. Miklós soha nem volt agresszív, ezért vele nagyon-nagyon kellemes volt együtt dolgozni. 

– Amikor gyakorlatilag átült a másik oldalra, akkor onnantól fogva a bankok érdekeit védte?

E. T.: Így van. Új tisztségében persze ugyanúgy a pénzrendszerrel és a pénzügyi rendszerrel foglalkozott, mint annak előtte, és az ott szerzett ismereteket használta föl, hiszen a bankrendszernek mindig is nagyon fontos nemcsak a mikro-, hanem a makroközgazdasági környezet. De ezúttal már egy másik oldalról, a piaci oldalról, az üzleti oldalról próbáltuk, hiszen a Bankszövetségnek akkor is és most is az a feladata, hogy összehangolja a piacnak, azaz a bankoknak és a szabályzó hatóságoknak a véleményeit, hogy olyan szabályrendszerek alakuljanak ki, amelyek kedvezőek és elfogadhatók makrogazdasági szempontból is. Ebben Miklós zseniális volt. Nagyon széles körű kapcsolatrendszere volt, s amint említettem, a kellemes személyisége miatt egy kiváló ember volt, aki jól vezette ezeket a tárgyalásokat, s jól készítette elő a megállapodásokat. Emellett persze volt a Bankszövetségnek egy másik feladata is, mégpedig az, hogy integrálja a bankszövetség tagjait, a negyvenegynéhány bankot, amelyek élén meghatározó erős egyéniségek voltak. Ezt a feladatot is a Bankszövetség keretében, egy integráló szerepkörben kellett levezényelnünk. Ezen dolgoztunk együtt Miklóssal három évet.

– Nevezhetjük ezt a hőskornak, hiszen nagyjából akkor alakult ki a valódi magyar bankrendszer. Mit lehet köszönni ennek az időszaknak?

E. T.: Kellő távlatból nézve ennek az időszaknak gyakorlatilag azt lehet köszönni, hogy a magyar gazdaságnak, amelynek egy szocialista tervgazdálkodásról és az állami tulajdonról kellett átállnia a piacgazdaságra és a privát tulajdonra, feltétlenül szüksége volt egy olyan pénzügyi rendszerre, amelyben olyan hitellehetőségek veszik körül az ügyfeleket, amelyekkel ez az átalakulás megtörténhetett. Tehát anélkül, hogy a nemzeti banki monopóliumot, ami korábban volt, nem törtük volna meg, és nem alakult volna ki a kereskedelmi banki struktúra, ezek a gazdasági reformok sem valósulhattak volna meg. Ez volt az alapvető feladata ennek az időszaknak, az érdeme pedig az, hogy ez megteremtődött, és sikerült létrehozni egy igazi hitelpiacot, a versenyt és egy igazi ügyfélbarát kereskedelmi bankrendszert. (Tömpe István Interjúja. Fotó: Portfolió.hu)