Első ízben személyesen akkor találkoztam munkám során Miklóssal, amikor ‘85 februárjában bekerültem a Pénzügyminisztériumba. Persze én tudtam, hogy ő létezik, a Tervhivatal elnökhelyettese, de az ő ottani felügyeleti köre nem terjedt ki a tanácsi gazdaságra, úgyhogy amikor én Pest megyei vagy fővárosi gazdasági helyettesként tárgyaltam a tervhivatali vezetőkkel, ő ezeken nem vett részt. Tudtam, hogy van, de akkor nekünk semmiféle személyes vagy munkakapcsolatunk nem volt. Amikor aztán bekerültem a pénzügybe, Hetényi Pista munkamegosztása szerint voltak témák, amelyeket az Állami Tervbizottságban, illetve a tárcaközi egyeztetéseken értelemszerűen nekem kellett vinni. Ezek voltak általában az adóügyek, a költségvetésnek az a része, ami a központi költségvetéssel, illetve a territoriális pénzalapokkal, a decentralizált alapokkal és a tanácsokkal volt kapcsolatos. Vagy amikor úgy alakult a dolog, hogy a Tervbizottságban a PM-t nekem kellett képviselni, akkor persze személyesen is találkoztam Miklóssal.

1985-1990 májusáról beszélünk, Faluvégi Lajos volt a Tervhivatalnak az elnöke, később Maróthy Laci. Egy édes anekdotát azért elmesélek neked, azért a Miklósnak a végtelenül kellemes és kicsit pikírt humora időnként ott is megmutatkozott. Emlékszem, az egyik alkalommal valamilyen meglehetősen nagyívű előterjesztés kapcsán Magyarországon a korrupció, a megvesztegetés veszélyével foglalkozó kormányzati előterjesztés tervezetét tárgyaltuk. Ami tele volt hülyeségekkel, ezt mondanom sem kell neked. De hát volt benne mindenfajta puritanizmus meg ami annak idején divatos volt. Mire az összefoglaló előtt a Miklós megjegyezte, hogy a fene egye meg, az a borzasztó, hogy engem még eddig soha nem akart senki megvesztegetni, pedig lenne az a pénz, lenne az a pénz… – mondta a Miki. 

Közelebb mi akkor kerültünk egymáshoz, amikor ő a Faluvégi Lajos megbízásából a Tervhivatal vezetői közül egyeztetett velünk a komplex ár-, adó- és bérreform előkészítéséről. Miklós képviselte a tárcaközi bizottságokban is a Tervhivatalt minden lényeges egyeztetésben meg a különböző kormányzati, illetve parlamenti bizottsági üléseken is. Miután ugye a házban, mármint a régi házunkban, a PM-ben az ügynek én voltam a gazdája, ezért hát többnyire hozzám jött. Így aztán volt alkalmam vele – részben még az ülések előtt – egyeztetni a közös álláspontot az előterjesztésekről, fölmerült problémákról. Soha semmilyen ügyben a Miklós nem tett keresztbe, mindent könnyen megértett, rendkívül segítőkész, együttműködő volt. Ráadásul a hihetetlen nagy államigazgatási rutinjával, felkészültségével átlátta, hogy minek milyen értelme van, és miért érdemes azért mellé állni. Tehát nem egyszerűen valamiféle hivatali fegyelemből, kormányzati lojalitásból állt az ügyek mellé, hanem – mint azt tapasztaltam – többnyire meggyőződésből. Nyilván az ilyen előkészítő beszélgetésekben nemcsak a szakma került szóba meg a minisztérium, az OT meg mások, hanem ilyen emberi dolgok is. Sokat élcelődtünk azon, hogy jaj, istenem, milyen jó volt annak idején, amikor még Augusztinovics Marival kellett egyeztetni, mert milyen jó nő volt. Meg ehhez hasonlókat. Úgyhogy azt kell neked mondanom, hogy csupa jókat tudok mondani. Soha konfliktus vagy féltékenység vagy félreértés, esetleg – mint tudod, hiszen az államapparátusban benne voltál te is – vélt vagy valódi sérelem nem merült fel köztünk. Én nem tudok ilyenről, s ő sem említett soha ilyesmit. Aztán amikor én újra aktívvá váltam, tehát ‘94-ben, amikor újra bekerültem a Pénzügybe, ő akkor már nyugdíjban volt, s a ‘90-es évek elején a Bankszövetségnél dolgozott. Akkor már csak nagyon ritka alkalmakkor, egy-egy közös barátunk összejövetelén találkoztunk, de mindig nagyon-nagyon örültünk egymásnak.

Magyarországot képviselte sokáig a Világbankban. Neki ott nyilván az volt szerepe, hogy a honi viszonyokat megmagyarázza vagy megvilágítsa. Én abban a munkakörében, megbízatásában semmiféle kapcsolatban nem voltam vele. Tehát onnan nekem nincsenek élményeim, mint ahogy a ‘85 előtti időkről sincsenek. Azt tudtam, hogy valaha ő is a Pénzügyből indult, ismertem az ‘56-os múltját. Sokat tudtam róla, Hetényi Pistával sokat beszélgettünk róla. Tehát ilyenfajta ismeretem volt róla, de mert ez nem volt személyes, ezért ezt nem hozom szóba. (Tömpe István interjúja)