Pulai Miklós, a higgadt válságkezelő

Pulai Miklóst az 1980-as évek elején ismertem meg. Ő akkor az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és a Világbank magyarországi kormányzója volt, én pedig a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságán dolgoztam. Ez a szervezet látta el akkor az operatív gazdaságfelügyelettel megbízott kormányzati testület, a Gazdasági Bizottság titkársági feladatait. Miklós a testület tagja volt, én meg zöldfülű újoncként, a bizottsági ülések előkészítéséért és jegyzőkönyveinek összeállításáért, a döntések teljesítésének ellenőrzéséért voltam felelős.

A magyar gazdaság akkortájt nem volt irigylésre méltó állapotban. A nagy olajválság hatásai minden igyekezetünk ellenére sem álltak meg a határokon, a KGST-kapcsolatrendszer recsegett-ropogott, a külkereskedelmi mérleget komoly feszültségek terhelték.  Az import-gazdálkodást részletes engedélyezési előírások szabályozták. 

A Gazdasági Bizottság elnöke, Marjai József miniszterelnök-helyettes egy rendkívül felelősségteljes, jó szándékú, de lobbanékony, ideges természetű ember volt. Széleskörű, sikeres diplomáciai karriert futott be, de érdemi gazdasági vezetői tapasztalatokkal nem rendelkezett. A Bizottság elé kerülő, általában súlyos problémákra javasolt minisztériumi megoldásokat rendre gyanakvással fogadta. Az ülések feszült légkörben zajlottak, a miniszterek gyakran hosszadalmas magyarázkodásra kényszerültek.  

Pulai Miklós azon kevesek közé tartozott, akiket az elnöki kirohanások nem hoztak zavarba. Ha a helyzet különösen élessé vált, ő volt az, aki nagy nyugalommal, mondhatni derűsen magyarázta el az elnöknek, miért lenne mégis célszerű egy-egy minisztériumi kezdeményezés támogatása. Általában sikerrel járt: az elnöki dörgedelmek csendes morgássá szelídültek és az ésszerű kompromisszum megszületett. Nem volt véletlen, hogy a bizottsági tagok körében Miklós nagy népszerűségnek örvendett. Én magam a pálya széléről ülésről ülésre őszintén drukkoltam, hogy közbeszólásai sikerrel járjanak.

Hasonló emlékeim vannak az 1990-es évek kezdetéről is, amikor Miklós a Magyar Bankszövetség főtitkári feladatkörét látta el, én pedig az Állami Vagyonügynökségben dolgoztam. Az akkori pénzügyminiszter, Szabó Iván készítette elő a forráshiányos magyar bankok feltőkésítési programját, ami az államadósságra gyakorolt, elhúzódó hatása miatt sok vitát váltott ki. Miklós ott és akkor is atyai nyugalommal és nagy-nagy bölcsességgel, néha még egy-egy tréfát is megengedve szerelte le a kezdeményezés ellenzőit. A vita végére mindenkit meggyőzött arról, hogy az intézkedésre elkerülhetetlenül szükség van. 

Arra sohasem adódott lehetőségem, hogy közvetlenül Pulai Miklós környezetében dolgozhassak. A vele való találkozásokat életem végéig kedves emlékként tartom számon. Felkészült, bölcs közgazdász és kedves ember volt. (Fotó: Portfolió.hu)