Bakonyi János (B. J.): Neked milyen kapcsolatod alakult ki Miklóssal, és mikor találkoztál vele először, mikor került a kezedbe esetleg olyasmi, amivel együtt dolgoztatok?

Fekete-Győr András (F-Gy. A.): Induljunk ki abból, hogy amikor ’81-ben a Nemzeti Bankba kerültem, Miklós személye ismert volt előttem. Mindenki elismerően beszélt Pulai Miklósról, bár akkor már nem is az MNB-ben, hanem a Tervhivatalban dolgozott. Én a Nemzetközi Pénzügypolitikai Főosztályon kaptam állást, így volt vele személyes kapcsolatom is, hiszen a Világbanknál ő volt a magyar kormány képviselője, aminek a koordinációs feladatai az osztályunkhoz tartoztak. 

B. J.: Abban az időben mindenki így kezdte. Manapság ez nem mindenütt jellemző, de abban az időben ez így indult.

F-Gy. A.: ‘92-ben megbízásos alapon kezdtünk el Terták Elemérrel és Jánossy Dániellel foglalkozni a Betétbiztosítási Alap létrehozásán, egy háromfős projekt team keretében. A Tervhivatal székházában az un. Spenót házban kaptuk meg az első irodánkat. Ha jól emlékszem, ‘93. március 26-án alakult meg az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsa, amelynek Pulai Miklós is alapító tagja volt. Ez alkalomból újból találkoztunk személyesen, innen kezdve pedig rendszeresen az igazgatótanács ülésein. Miután az igazgatótanács elnöki pozícióját rotációs alapon töltötték be, ezért volt amikor az életünkben Miklós volt a közvetlen főnökünk, úgyhogy innentől kezdve folyamatos kapcsolatom voltam vele amíg én az OBA-ban, illetve ő a Bankszövetség főtitkári pozíciójában volt.

B. J.: Te milyennek ismerted őt meg? Mert ő alapvetően egy nagyon barátságos, nyitott ember volt. És amellett a humora volt az, amit szerintem a legtöbb ember rögtön első találkozás után nagyon élvezett és megkedvelt benne. Ti mennyire kerültetek személyes kapcsolatba vele?

F-Gy. A.: Értelemszerűen a fő kapcsolattartó ügyvezető igazgatóként Elemér volt. Nyilván az igazgatótanács ülésein is ő vitte a szót, nekem az általam irányított részterületekről volt módom beszámolni. Az én kapcsolatom ezért nem volt vele annyira közvetlen, annyira szoros, mint Terták Elemérnek. Ettől függetlenül én őszintén nagyon nagy tisztelője voltam Miklósnak, mert a pályámon egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akiknek olyan szakmai, vagy emberi kvalitásai voltak, mint neki. Rendkívül jó átlátóképessége volt. Említetted a humorát; igazán élvezetes beszélgetőpartner volt a Miklós. Amit én fontosnak tartottam mindig, amikor vele beszélgettem, vagy részt vettem olyan beszélgetéseken, ahol többen is jelen voltunk, az az volt, hogy ő semmit nem játszott túl, nem volt hivalkodó alkat. Én valahogy nem éreztem soha azt a bizonyos három lépés távolságot, a kapcsolataiban mindig a közvetlenség dominált. Így érezni is lehetett, hogy egy nagy formátumú emberről van szó, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudással és emberi kvalitásokkal. Ilyen karakterrel idehaza a szakmámban nem találkoztam azóta sem.  Arra tisztán emlékszem, az üléseken gyorsan fölfogta a dolgokat és általában kooperatívan állt hozzá a kezdeményezéseinkhez. 

B. J.: És mindehhez hozzá lehet fűzni azt is, hogy noha nagyon magas beosztásokban dolgozott, nem csupán a közvetlenségét, ezt a három lépést távolságot sem tartó stílusát lehet említeni, hanem azt is, hogy bár ebben az időszakban ő már elmúlt 64-65 éves, amikor mások ilyen életkorban nyugdíjba mentek, és horgásztak meg unokáztak, ő teljes rővel belevetette magát ezekbe az ügyekbe… Mint a Bankszövetség főtitkára, nálatok is tisztséget viselt. De volt ezenkívül még 2-3 másik olyan intézmény, alapítvány, alap, ahol ő ugyancsak vezető tisztségeket töltött be fiatalokat megszégyenítő módon. Ugye akkoriban Ő nálatok is vezetett értekezleteket?

F-Gy. A.: Hogyne.

B. J.: Gondolom, hogy lendületét, szellemi frissességét azért ott is lehetett nap mint nap tapasztalni?

F-Gy. A.: Igen. Mint már említettem előbb, mindig gyorsan fölfogta a dolgokat.

B- J.: Mintha nem volt életkora.

F-Gy. A.: Így van. Nyilván megvoltak a maga problémái, s mivel ő is öregedett, memóriája meg egyebek halványultak, ám ez egy kívülálló számára cseppet sem volt érzékelhető. Legalábbis amikor még az aktív idejében volt szerencsém vele együtt dolgozni. 

B. J.: Ha megpróbáljuk megfogalmazni, hogy miben volt különleges, miben emelkedett ki a többi munkatárs, a kortársai közül, akkor mi az, amit szerinted ki lehetne emelni, ami rá jellemző volt és amire talán most is úgy gondolunk, hogy ezek nagyszerű tulajdonságok?

F-Gy. A.: Ezeket részben már említettem. Ami még említésre érdemes az az, hogy nála nem lehetett érezni azt, hogy politikailag elfogult, motivált lett volna, ami számomra fontos erénye volt. Ezzel együtt nem vonom kétségbe, hogy megfelelő módon szolgálta a mindenkori kormányzati vagy iparági irányvonalat, érdekeket. A szakmai dolgokban abszolút képben volt, tudta mi folyik a világban. A betétbiztosítás terén ‘93-ban Magyarország úttörő szerepet vállalt. Kelet-Európában előttünk még sehol nem hoztak létre ilyen intézményt. Ha a best practice tapasztalatról beszélünk, akkor olyannal akkoriban Észak-Amerika és egy-két ázsiai ország rendelkezett. Miklós elég jól képben volt ezekben az ügyekben, ezért érvelésében képes volt a magyar helyzetet jól egybevetni a nemzetközi gyakorlattal. Ez számomra nagyon imponáló volt.

B. J.: ‘93-tól kezdtetek el működni, ugye?

F-Gy. A.: Így van.

B. J.: Tehát ‘93-ban akkor már létrejött az OBA, és már működött is.

F-Gy. A.: ‘93 márciusában alakult meg az igazgatótanács, és formálisan július elsejével indult el az intézmény.

B. J.: És ő meddig vett részt az OBA ügyeiben?

F-Gy. A.: Van egy kiadványunk az OBA első tíz évéről, abban pontosan benne van, hogy meddig volt az igazgatótanács tagja.

B. J.: Arra vissza tudsz emlékezni, hogy az OBA-nak mikor voltak az első nagyobb ügyei?

F-Gy. A.: ‘93 szeptemberében volt az első, egy hónappal azt követően, hogy hivatalosan megkezdtük a működésünket.

B. J.: Az egy takarékszövetkezet volt?

F-Gy. A.: Igen, a Heves és Vidéke Takarékszövetkezet volt. Utána szinte kétéves ütemben jöttek az ügyek 2001-ig.

B. J.: Ezek az ügyek akkoriban nagy nyomást helyeztek rátok? Vagyis amikor bebukás történt, ezeket rögvest kezelnetek kellett?

F-Gy. A.: Ez magától értetődik, hiszen minden egyes bankbukás a közfigyelem homlokterébe kerül és magában hordozza azt a kockázatot, hogy tovagyűrűző hatást indít el. Ha tehát egy bankválság rosszul van kezelve az elejétől fogva, legyen szó akár csak egy aprócska takarékszövetkezetről, akkor az képes egy hullámot gerjeszteni és betétesi rohamot kiváltani. Ettől pedig minden döntéshozó úgy fél, mint a tűztől. Elsősorban a felügyeletek szoktak ettől rettegni, de persze a politikai döntéshozók is. Ahogy már említettem az első esetünk hamar került az asztalra és akkor bizony még nem voltunk teljesen fölkészülve, hiszen éppen a kártalanítási rendszerünk tesztelése folyt. Szerencse, hogy idejekorán gondoskodtunk arról, hogy erre összpontosítsuk az erőforrásokat. Ez azt jelentette, hogy már ‘93 elején intenzíven számítástechnikusokkal dolgoztunk egy kártalanítási rendszer kidolgozásán. Az el is készült júliusra, de akkor még nem tudtuk az egészet letesztelni, úgyhogy a tesztelésnek volt olyan része is, ami élesben zajlott a Heves és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfeleivel. Volt is nagy izgalom, hogy minden rendben legyen. Szerencsére minden jól ment, semmilyen zökkenő nem volt. Javítási finomhangolások persze zajlottak a háttérben, de ezekről sem az ügyfelek, sem mások nem tudtak. Minden munkatársunk a betétesek kártalanítására összpontosított, s így az akkor érvényben volt határidőn belül mindenki megkapta a pénzét, legfeljebb 1 millió forintig. Visszatérve a Miklósra, neki ebben az időszakban lényeges döntéshozói szerep jutott, ami az OBA igazgatótanácsa esetében egy szuverén testületet takar.

B. J.: Én egy nagyon nagy port felverő ügyre emlékszem, ez a Postabank bukása volt.

F-Gy. A.: A Postabankkal az OBA-nak közvetlenül nem volt dolga. Áttételesen persze igen, mert a háttérben nekünk is készülnünk kellett arra, hogy ha bármi rosszul sül el, akkor a betéteseket azonnal kártalanítani tudjuk. De erre szerencsére nem került sor. Ezen kívül még az Agrobanknak ügye volt az, ami a fölsoroltak közül nagyon jelentősnek mondható. (Bakonyi János interjúja)