Pulai Miklós Baráti Társaság

Pulai Miklós Baráti Társaság

Hegedüs Éva

2021. március 25. - MKT admin

hegedus_eva_portrefoto.jpgIdőnként viták alakultak ki közöttünk, hiszen ő akkor a bankszektor szempontjait képviselte, mi pedig próbáltunk makrogazdasági szempontokat képviselni. Ma már úgy látom, hogy túlságosan bátrak voltunk, miközben ő nagyon segítő és megértő volt a viták során. Hogy mik voltak azok a kérdések, amikről vele egyeztetéseket folytattunk? Nos, ott voltak a privatizációs technikák, az egzisztenciahitel, az MRP, és én az államigazgatásban dolgozóként feladatomnak éreztem, hogy ha meghirdetünk bármilyen pénzügyi technikát, akkor együtt tudjunk dolgozni azokkal a bankokkal, amelyek ezeket a hiteleket kihelyezik. Volt, hogy amikor már úgy gondoltuk a kollégáimmal, hogy az elkészült anyag alkalmas az egyeztetésre, akkor Pulai Miklós föltette a kérdéseket, hogy akkor ezt meg azt hogyan is gondoljuk, mi lesz a bankok feladata, mi lesz az állami vagyonügynökség feladata? És akkor ráeszméltünk, hogy számos részletre mi nem gondoltunk, de ő igen. Nem tudom, hogy honnan szerezte azt a rengeteg banki tudást, ami alapján megvilágosodtak a részletek, de tény, hogy rengeteget lehetett tőle tanulni. Ezek nagyon hosszú, fárasztó egyeztetések voltak, ennek ellenére, kollégáimmal együtt élveztük ezeket a megbeszéléseket. Persze, sok kérdésben kiderült, hogy nem jól gondoltuk, és nem feltétlenül volt jó érzés, amikor Miklós megkérdezte, hogy „hogyan is gondolták ezt?” Nem akarta azonban mindenáron leiskolázni a résztvevőket, inkább az volt a célja, hogy közösen jussunk eredményre, és valóban jó célokat szolgáljunk. Említhetném a Hitelgarancia Zrt. létrehozásával kapcsolatos feladatokat. Nagyon sok esetben a bankszektor képviselőivel együtt ő is ott volt az egyeztetéseken, de nem a főtitkári pozíciójából eredően, hanem mert olyan tudástöbblete és tárgyalástechnikai ismeretei voltak, és olyan személyisége, ami a nehéz helyzeteken is átsegített minket.

Akkor még pénzintézeti törvénynek hívták ezt a jogszabályt, amelynek formálásában, alakításában részt vettünk. Abban az időben az államigazgatásban kevesen gondolhattuk magunkról, hogy tudjuk, hogyan kell a piaci körülmények között például a bankszektornak működnie. Voltak olyan kérdések, amiben nem tudtunk egyetérteni, de ezeket nagyon elegánsan kezelte. Amikor már úgy éreztük, vagy úgy éreztem, hogy rendben, elfogadta az érveket, akkor elegánsan továbblépett. Nem monda ki, hogy jól van, akkor most maguknak van igazuk, hanem a helyzetből, a légkörből lehetett érezni, hogy ezt az érvet elfogadta. Összességében rengeteget tett azért, hogy a bankszektor a jelenlegi módon működjön. Az Eximbankról szóló törvény, a tőzsdével kapcsolatos elgondolások mellett rengeteg olyan feladat és munka volt, ami nélküle nem készülhetett volna így el.

Kevés felső vezetőben van meg az a képesség, hogy a lényeges részleteket is jól ismeri, ugyanakkor az átfogó képet is látja. Egész egyszerűen lenyűgöző volt a személyisége, ahogyan beszélt, ahogy viselkedett – időnként fölemelte a hangját, időnként viccelődött. Ám azoknak az értékeknek a képviseletében, amelyeket a bankszektor számára fontosnak tartott, nem ismert tréfát, azokat szilárdan képviselte.

Felidéződik bennem, hogy amikor elkezdtem vele egyeztetni, akkor osztályvezető voltam a Pénzügyminisztériumban, ő pedig már akkor is egy elismert gazdaságpolitikus, a Bankszövetség főtitkára, mégsem jutott eszébe azt mondani, hogy csak a miniszterrel, vagy a helyettes államtitkárral tárgyal. A szakmájával kapcsolatos alázat megkövetelte tőle, hogy oda menjen, ahol „csinálják a dolgokat”. Ezeknek az egyeztetéseknek mindig célja volt az is, hogy összegyűjtsük azokat a kérdéseket, amelyekben egyet tudunk érteni, és lássuk, melyek azok, amelyekben véleménykülönbség maradt. És hát a véleményét tényleg nagyon keményen tudta képviselni. Majdnem mindegy volt, hogy milyen felsővezetői szinten folyt az egyeztetés – sok olyan tárgyaláson vettem részt vele, ahol miniszter volt a partner –, vele ugyanúgy beszélt, mint bárki mással. Nyilván megfelelő tisztelettel, elsorolva az érveit, kifejtve, hogy ő így és így gondolja, és hát időnként azért fölvitte a hangját, időnként egy-egy viccet is elejtett. Így utólag azt gondolom, hogy ezek nagyon sajátos és tudatos eszközei voltak az előadásmódjának.

A mai napig emlékszem arra, hogy akár állva érvelt, akár ülve, föltolta a szemüvegét a homlokára, fölemelte a hangját, amely gyakran kemény volt. Mérhetetlenül magas volt az érzelmi intelligenciája. Ha visszagondolok azokra a megbeszélésekre, amit akár én vezettem, akár részt vettem a főnökeim által vezetett megbeszélésen, ha ott volt a Miklós, nagyon föl tudta mérni, hogy mi az, amit abban a közegben képes elfogadtatni, és ehhez milyen színes eszközrendszerrel kell érvelni.

Szerethető ember volt. Bátor, sziporkázó, kellemes, jó volt vele egy légkörben lenni. Azt szoktam mondani, hogy életemben először tőle tanultam a bankszakmáról, amiért nagyon hálás vagyok neki. Kis szoba volt az irodám a Pénzügyminisztériumban, alig fértünk el, zsúfolódtunk, és amikor bejött, azt kérdezte, hogy: „na, mi van, Éva, azt hiszi, hogy már mindent jól csináltak?” Azt válaszoltam, hogy remélem. Akkor mondta, hogy ebben rendben vagyunk, de ebben még nem. Szóval így sokat tanultam tőle, és nagyon jó volt vele a közös munka. Később is, amikor ő már nyugdíjas volt, én pedig különböző helyeken dolgoztam, ha bármilyen cikk, vagy interjú jelent meg rólam, velem a social médiában, sose felejtett el felhívni, írni, jelezni, hogy olvasta, hogy figyelemmel kíséri a dolgaimat. Volt, amikor csak annyit írt, hogy „Gratula, így tovább, Éva”. 2019-ben találkoztunk utoljára, talán a Közgazdasági Társaság keretein belül, de előtte néhány évig nem. Mindenkivel, akivel együttműködött, nagyon igyekezett megtartani az emberi kapcsolatát, mert ez neki nagyon fontos volt.

Gyakran anekdotázott: „tudja, Éva, az volt a leosztás, hogy én voltam a rossz rendőr, mentem előre, mint a tank, hogy aztán a főnököm el tudja dönteni, hogy akkor mi is legyen a végeredmény.” Még két dolog jutott eszembe vele kapcsolatban; az egyik, hogy mérhetetlenül gyakorlatias volt és döntésképes. Tehát nem nagyon szerette az okoskodásokat, arra törekedett, hogy ha van egy konkrét helyzet, akkor abban a konkrét helyzetben kell a lehető legjobb megoldást megtalálni. A másik, ami valószínűleg segítette abban, hogy vezetőként is egyre följebb jusson, az az, hogy képes volt a nagyon bonyolult dolgokat leegyszerűsíteni. Tehát mindig tudta, hogy milyen szinten beszél. Ez szerintem nagyon fontos vezetői képesség, mert nem mindegy, hogy szakértői szinten beszélünk-e egy adott problémáról, vagy magasabb vezetői szinten, hiszen ahogy haladunk följebb, ott már nincs az a részletismeret, mégis képesnek kell lenni hitelesen leegyszerűsíteni a megoldandó problémát, az eldöntendő kérdést. Szóval ebben egyszerűen zseniális volt.

Ma is előttem van, ahogy belép egy terembe, egy szobába: csak a nagyon magabiztos emberek képesek úgy mozogni, járni, „megjelenni”, ahogyan ő tette. Egyszerűen tényleg nagyon-nagyon tisztelhető és szerethető ember volt. (Tömpe István interjúja alapján)

Hegedűs Éva közgazdász, bankár, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára
(Eger, 1957. szeptember 13. - )

1980 Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézet, munkatárs
1981-87 Ipari Minisztérium, főelőadó
1987-90 Kormánybiztosi Titkárság
1990-93 Pénzügyminisztérium, osztályvezető, főosztályvezető-helyettes, majd főosztályvezető
1993-1944 Pénzügyminisztérium, helyettes államtitkár
1996. MFB Rt., elnök
1997-2000 Földhitel- és Jelzálogbank Rt., vezérigazgató-helyettes
2000-02 Gazdasági Minisztérium, stratégiai és energetikai helyettes államtitkár
2002-06 OTP Bank Nyrt., a lakossági üzletág vezetője és az OTP Lakás-takarékpénztár elnöke
2006-10 BG Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. és a BG Magyarország Lízing Zrt, elnök-vezérigazgató
2010- Gránit Bank Zrt. vezérigazgató, majd elnök-vezérigazgató
2014- Magyar Közgazdasági Társaság, főtitkár

A bejegyzés trackback címe:

https://pulaimiklosbaratitarsasag.blog.hu/api/trackback/id/tr4116479352
süti beállítások módosítása