A ’70-es évek második felében ismertem meg személyesen is Pulai Miklóst, aki akkor már, úgy emlékszem, az MNB első elnökhelyettese volt. Kormánybizottsági üléseken találkoztunk, ahol ő tagként, én pedig segéd-jegyzőkönyvvezetőként vettem részt. Ebben az időszakban az államigazgatásban már túlnyomórészt képzett, felkészült emberek dolgoztak, s a kormánybizottsági üléseket is a tárgyszerű, színvonalas viták jellemezték. Ebben a közegben is kitűnt Miklós oldott, könnyed stílusa, jóllehet a megszólalásai mindig erős tartalmat hordoztak, még ha a mondanivalóját hétköznapi szavakkal, néha szellemesen adta is elő. Úgy emlékszem, az állami vezetők körében is általános rokonszenvet élvezett, jóllehet a véleményét mindig, néha erős szenvedéllyel képviselte. Egyszer, a ’85-ös pártkongresszust követően egy kormánybizottsági ülést megelőzően „beszélgetett” az akkori kereskedelmi miniszterrel, aki korábban az egyik nagyvállalat egyébként kiváló vezérigazgatója volt. A „beszélgetés” során erős szavakkal, s olyan hangerővel kérte számon a miniszteren a nagyvállalatoknak a kongresszuson elhatározott kiemelt kezelését, hogy abba még a Parlament épülete is beleremegett.

Közelebbi szakmai kapcsolatba a kisvállalatokkal kapcsolatos program (a többi között a GMK-k, VGMK-k, szolgáltató vállalatok decentralizálása) előkészítése során kerültem Miklóssal, aki akkor – ’80-as évek elején – már az Országos Tervhivatal elnökhelyettese volt. Ekkor született az a híres, szállóigévé lett mondása: „Mi szeretjük a lángost, de nem szeretjük a lángossütőt”.

A 2000-es évektől azután 11 évig dolgoztunk együtt a Bankszövetségben. 2000-ben Miklós már 75 éves volt, de mind szellemileg, mind fizikai kondícióját tekintve fiatal maradt, az idő múlását egyedül a szeme romlása jelezte, a hangereje viszont jottányit sem csökkent. Ha értekezletet tartott, a mondanivalóját nemcsak a tanácskozóteremmel szomszédos szobákban, hanem az egész épületben követni lehetett.

S végül, amiért minden férfi irigyelte: bárhol fordult is meg, a hölgyek mindenhol rajongtak érte. Igaz persze: számára nem asszonyságok, hanem tiszteletet érdemlő lányok és asszonyok léteztek. (Fotó: atv.hu)