Az 1970-es-80-as években Miklós a fiatal közgazdászok egyik példaképe volt. Tudtunk valamit sejtelmes '56-os múltjáról, de nem igazán lehetett erről beszélni, azt is érzékeltük, hogy az akkoriban „megengedettnél” sokkal többet tud a piacgazdaság, a modern gazdaságok működéséről, de még nem volt itt az ideje, hogy ezzel is előálljon.

Lenyűgöző közgazdasági tudásával, szellemes példáival és beszólásaival még az akkoriban igen elterjedt, un. manréza-értekezletek általában halál unalmas légkörét is színessé tudta tenni. Egyik alkalommal emlékszem, éppen a bérreformról folyt a végetérhetetlen megbeszélés. Érvek-ellenérvek csatája: mi lenne, ha emelnénk, mi lenne, ha csökkentenénk az állami béreket? Miklós sokáig hallgatott, majd a vita vége felé, amikor már ott tartottunk, hogy ma sem jutottunk semmire, ő is hozzászólt. Röviden elmondta, hogy ahol mogyoróval fizetnek, ott majmok dolgoznak. Ebből aztán sokan megértettük, hogy mi a teendő, de nem mindenki. Elsősorban a döntéshozók nem, így aztán természetesen a hosszú vita után minden maradt a régiben.

Azt hiszem, igazi „közgazdasági virágkorát” a 80-as évek közepén, második felében élte. Ekkor már az „öreg” (Kádár) kezéből kezdett kicsúszni az irányítás, sok mindenről viszonylag szabadon lehetett beszélni. Olyan szavak röpködtek, mint a „kétszintű bankrendszer”, „tőzsde”, IMF, Világbank, „piacgazdaság”. Ekkor volt ő igazi elemében!

Azt láttuk, hogy valahogy szinte mindannyiunknál többet tud ezekről. Bármelyik „modern” témáról lehetett vele beszélgetni. Először tágra nyílt szemekkel figyelt az emberre, mintha most hallana először ezekről, majd kiderült, hogy nálunk sokkal jobban ismeri a témát.

Én a bankrendszer és a tőzsde kialakítása kapcsán dolgoztam vele. Oké, azt tudtam, hogy a bankrendszerről szinte mindenkinél többet tud, de az meglepett, hogy tőzsde-ügyben is milyen tájékozott volt.

Amikor aztán Kádár János leváltása után, előbb a Grósz-kormány idején, majd Németh Miklós kormánya alatt már nem csak elméleti beszélgetéseket lehetett folytatni az említett témákban, hanem meg is kellett azokat valósítani, Miklós a programok élére állt.

Igaz, különösen az 1990-es és a 2000-es években sokan hitték és hirdették, – bár vannak, akik még ma is hiszik és hirdetik magukról –, hogy ők csinálták a rendszerváltást, de azt el kell ismerni, hogy Pulai Miklósnak ebben tényleg óriási szerepe volt. Különösen a gazdasági rendszerváltásban. Az ő kezében futottak össze az akkori Tervhivatalban az induló „rendszerváltó” programok, ő szervezte, irányította a modern pénzügyi rendszerek kialakítását. Megbeszéléseket szervezett, ösztöndíjakat szerzett, tanácsokat adott a különböző programokon dolgozó csoportoknak. Még a Tőzsde kialakításába is befolyt, és érdemes volt (vagy lett volna) hallgatni a véleményére.
De nem csak a rendszerváltás gazdasági oldalán dolgozott, szerintem ugyanilyen fontos szerepet töltött be a társadalmi változások terén is. Ő tudta, milyen is az a „többpártrendszer”, miért kell és hogyan lehet azt létrehozni. Mai szóhasználattal azt is mondhatnám, hogy a jogállamiság és a demokrácia egyik kialakítója is volt.

Mindent összevetve, kedves, színes kolléga-tanár volt, akire joggal lehetett felnézni, tőle tanulni. Nélküle más lett volna a rendszerváltás is, lehet, hogy még több bukkanón kellett volna átdöcögnünk.